Loading...

Download
Sugarloaf

Sugarloaf

Current  #99k+
All Time  #1.9m
A Sugarloaf 25 éves fennállása alatt ma már a hazai könnyűzenei élet egyik ikonja.
Négy aranylemez, több szakmai díj és jelölés mellett számaik kivétel nélkül felkerülnek a slágerlistákra, közülük többet is beválasztottak minden idők legjobb magyar dalai közé. Többször voltak már az év zenekara, énekese vagy nyerték el a legjobb videoklip címet.

A zenekar 1995 májusában alakult, nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, és 2000 márciusában megjelent, Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel.2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a TV2 könnyűzenei sztárvetélkedőjét, a Dalnokok ligáját is megnyerték.A 2006-os NEON hatalmas sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. 2008-ban jelenik meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több szakmai elismerést is kap színvonalas megjelenése miatt.2011-ben jelenik meg a zenekar soron következő hatodik stúdió albuma, Instant Karma címmel. A csapat frontembere Muri Enikő. Sputnik című nagylemezük 2019-ben jelent meg rajta olyan slágerekkel mint a Fekete fehér, Lélekgyilkos, Alkohol.
...more
Country/Region : United States
  • Songs(0)

  • Albums(0)

  • Playlists(0)

No songs in artist. Go and find more music on Boomplay.
Discover more music
No Data. Go and find more music on Boomplay.
Discover more music
No Data. Go and find more music on Boomplay.
Discover more music

Listen to Sugarloaf’s new songs including and many more. Enjoy Sugarloaf’s latest songs and explore the Sugarloaf’s new music albums. If you want to download Sugarloaf songs MP3, use the Boomplay App to download the Sugarloaf songs for free. Discover Sugarloaf’s latest songs, popular songs, trending songs all on Boomplay.

Sugarloaf Biography

A Sugarloaf 25 éves fennállása alatt ma már a hazai könnyűzenei élet egyik ikonja.
Négy aranylemez, több szakmai díj és jelölés mellett számaik kivétel nélkül felkerülnek a slágerlistákra, közülük többet is beválasztottak minden idők legjobb magyar dalai közé. Többször voltak már az év zenekara, énekese vagy nyerték el a legjobb videoklip címet.

A zenekar 1995 májusában alakult, nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, és 2000 márciusában megjelent, Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel.2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a TV2 könnyűzenei sztárvetélkedőjét, a Dalnokok ligáját is megnyerték.A 2006-os NEON hatalmas sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. 2008-ban jelenik meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több szakmai elismerést is kap színvonalas megjelenése miatt.2011-ben jelenik meg a zenekar soron következő hatodik stúdió albuma, Instant Karma címmel. A csapat frontembere Muri Enikő. Sputnik című nagylemezük 2019-ben jelent meg rajta olyan slágerekkel mint a Fekete fehér, Lélekgyilkos, Alkohol.

Comments (0)

0/500

    New Comments0

    What do you think of this artist?

    FAQs about Sugarloaf

    Where is Sugarloaf from?

    They are from United States.

    +

        -   or   -

        -   or   -

        NG +234

            Please Select A Playlist

            Add New Playlist

            Share on

            Embed: Love & Light EP

            Custom Size :

            • Default
            • Desktop(300*600)
            • Mobile(300*250)

            Type :

            • HTML/HTML5 (WordPress Supported)
            Get Boomplay Premium
            for
            Payment Method
            Pay With
              Review and pay
              Order Date
              Payment Method
              Due Today
              Flutterwave
                Subscription Successful

                Congratulations! You have successfully activated Boomplay 1 Month Premium.

                Now you have access to all the features of Boomplay App.
                Payment Failed

                Please check your balance and then try again.

                You'll lose your subscription if we don't have a working payment method for your account, so please check your payment details.
                Need help? Contact Boomplay Subscription Support.
                Payment Processing...
                10 s

                Payment is being processed by . Please wait while the order is being comfirmed.

                Payment Processing
                Your order is processing, and it may take up to a few days for the service provider to handle your payment. Please kindly stay tuned and check your order status in ‘User Center’.
                About Order Status